And are you happy now? – ugrik szemünkbe a kérdés Gámán Zsuzsa honlapján. Sok arcú, izgalmas nő, alkotó mutatkozik meg a világhálón. Alkotásai révén közelebb kerülünk gondolataihoz és látásmódjához.
And are you happy now? Ez a kérdés sose veszít aktualitásából, ahogy ebben a karanténos helyzetben sem. A Kenyeres utca legfelső emeleti erkélyéről sűrített pillanatokat exponál egy Kleopátra szemű, szőke, titokzatos nő.
And are you happy now?
“2020. március 11-én a COVID-19 koronavírus világ szintű, robbanásszerű terjedése és Magyarországra történő elérkezése következtében egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a magyar kormány. Az önkéntes karantén során bezárkóztunk lakásainkba, aki tudott, otthonról dolgozott, és megváltozott az addigi életünk.
A MOME Fotográfia MA első éves hallgatója vagyok, ahol minden félévben kapunk egy feladatot, amellett mindenkinek vannak saját fotó projektjei is. Ez a kialakult helyzetben sokunk számára lehetetlenné vált, de aztán lassan elkezdte mindenki a saját módján feldolgozni.
Én az első pillanattól fogva vettem a fényképezőgépet és fotóztam az erkélyemről. Megnyugtató napi rutinná vált, hogy kiálltam és figyeltem. Adott egy ritmust az online órák és konzultációk mellett a napoknak. És közben szép lassan megismertem az utcát, ahol tíz éve élek. Én azt hittem, hogy ez egy tök unalmas utca, nem történik semmi.
Erre azon kaptam magam, hogy állandóan kapkodom a gépem és rohanok ki az erkélyre. Ebben André fiam is állandó társammá vált, ha épp nem voltam kint, ő szólt, hogy siessek, mert valami történik. Sokszor már az utca végében kiszúrtam valakit, és hosszú ideig csak figyeltem, kivártam, hogy helyzetbe kerüljön. Kezdetben csak felmértem, hogy milyen emberek mozognak, mit csinálnak, később arra fókuszáltam, hogyan viselkednek ebben a helyzetben – hordanak-e maszkot, érintkeznek-e.
A legmeghatóbb pillanat az volt, mikor Húsvét vasárnap felfigyeltem, hogy a szemközti házból egy család – három kisgyerekkel – ünneplőbe öltözve osonnak ki a kapun. Mérgelődve néztem, hogy hova mennek, mikor a sarkon megálltak és elkezdtek néhány családi szelfit készíteni. Gondolom, hogy elküldhessék a családnak. Akkor éreztem meg igazán, mit jelent, hogy nem lehetünk együtt a szeretteinkkel. És mennyire fontos, hogy magunkban akkor is ünnepeljünk.
Megható volt látni, milyen sokan jönnek beszélgetni az ablakok alá, ahogy a fiatalok hozzák a bevásárlást, meleg ételt idős hozzátartozójukhoz, a kisemberek hétköznapi küzdelmeit. Az egyik képen André apukája is rajta van, akivel egyébként külön élünk. Most ő az egyetlen, aki jár hozzánk. Minden nap jön-megy, hogy a fiával játszhasson.
Most, ahogy néztem a készülő válogatást így egyben, nagyon megszerettem ezt a sorozatot. Mert az életről szól – hogy milyen gyorsan tudunk alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, amit néhány hónapja még elképzelni se tudtunk volna. Ahogy elkezdtem fotózni és egyre komolyabban saját projektként tekinteni erre a Kenyeres utcai sorozatra, úgy talált vissza az élet az utcára és hozzám is.
Nagyon hálás vagyok tanáraimnak Gulyás Miklósnak és Kudász Gábor Arionnak, valamint konzulensemnek Szombat Évának, hiszen ebben a rendkívüli helyzetben is folyamatosan online konzultáltunk és segítettek a munkában. Ez a félév nagyon más volt, erre nem lehetett felkészülni, mégis úgy érzem, nagyon sokat vitt előre.”
Az oldalon található fotók a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. Ezek engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása vagy megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet.
