Törökországot nem lehet szeretni. Közel egy évet töltöttem el ebben a nyüzsgő, kaotikus, hangos országban, ahol túlárad a szemét, az érzelem és az időtlen káosz.
Törökországot nem lehet megszokni. Nem lehet megszokni itt az életet, de beleunni sem. A hétköznapok minden érzéked próbára teszik. A bazárok fűszereinek illathegyei, a titokzatosan derengő mecsetek, a tülekedés, az ordítozás, az időnként felcsengő müezzin hangja, a véget nem érő dudálások mintha egyszerre próbálnának eltántorítani és meghódítani. Az ország minden porcikájában él, lüktetve akar eltaszítani és magához ölelni.
Törökországot nem lehet megérteni. Egyszerre próbál egy segítő kezet nyújtani, majd beletaszít a szakadékba. Időnként felkínál egy teát egy karcsú pohárban, majd megpróbál egy csillogó, túlárazott giccses szobrot rádsózni. Sehol a világon nem érzékeltem annyi ellentmondást, mint ebben az országban.
Törökországban sosem vagy egyedül. A család ereje és szerepe belengi a hétköznapokat, nem csak az ünnepnapokat. Vigyáznak egymásra az emberek – valahogy másként mint Nyugaton. Itt még érezni, hogy vannak segítő kezek, hogy figyelnek egymásra az emberek. Az esküvők nem az intimitásról szólnak, hanem egy népes közösség ünnepléséről, ahol egy idegen, egy kívülálló is elfér az vendégsereg között. A totyogó kisgyerekre egy egész város figyel és vigyáz, a családi vacsorák vidámak és hangosak, a turistákat “my friend”-ként üdvözlik. Egyetlen török kávét sem ittam meg anélkül, hogy legalább egy ember ne kérdezte volna meg, hogy honnan jöttem, és miért szeretem Törökországot. Itt mindenki egy nagy közösség, egy kiterjesztett család része.
Törökországot nem lehet kibírni. Naponta többször hánykolódsz az idegösszeroppanás és a feltétlen szeretet érzése között. Mindenhonnan árad az életöröm, a vizipipák bódító illata, a kellemetlen cigarettafüst és az énekszó. Ínycsiklandó ételek illata keveredik a szúrós szagú kölnivel, amit az éttermek kínálnak kézmosásra. A nyüzsgő bazárban rég elfelejtett mesterségek és olcsó, kínai áruk teszik próbára minden érzéked. A csend és meghittség reményében belépsz egy mecsetbe, ahol már azon sem lepődsz meg, hogy a vallásos áhítat megfér a szelfiző turistákkal.
Törökországban az élet lármázik és suttog, illatozik és bűzlik, nyugodt és rendetlen. Itt valahogy minden új értelmet nyer: a káosz, az élet, a rohanás, a csend. Egy életérzés, ami végigkísér és kísért, bárhová mennék.
Az oldalon található fotók a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. Ezek engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása vagy megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet.
