Amikor tájat festek, olyan érzésem van, mintha minden forma eleve belém lenne kódolva – a fák, a föld, az alakok, mintha mind egy közös tudás része lenne. A játékosság pedig ott kezdődik, hogy az ismert formákat megfelelő formában vegyítjük a nem ismerttel, vagy pedig olyan kompozícióba rendezzük őket, ami már önmagában jelentést ad.
Sokszor elmélkedem azon, hogy mi lehetne az a többrétegű közös tudás, amire egy festmény felépíthető.
Gondoljunk csak bele, mennyivel egyszerűbb volt a Bibliát mint közös tudást alapul venni és annak mentén egy fix szombólum- és keretrendszerben dolgozni. Manapság mi lehet az, ami lokálisan érthető, és mi az, ami globális szimbólumrendszer? Meddig tud jelentéssel bírni egy festmény manapság, mennyire kell aktuálisnak és történetinek lenne, vagy épp hogyan tud kilógni az aktuális trendekből? A válaszokat sajnos nem tudom, épp ezért állandó kutatást és kísérletezést végzek.
Klímaszorongás, akril vásznon, 30×24. “A klímakatasztrófa híreinek szaporodásával egyre többekre ül rá az ezekből táplálkozó félelem, és az állandósuló egzisztenciális fenyegetettségérzet klímaszorongásba torkollhat.” – írja az Index. De mennyire racionális ez a veszély és félelem? Ha csak Magyarországot, vagy csupán Budapestet nézzük akkor is számtalan, máig megoldatlan időzített vegyi bomba van, amelyekről a Greenpeace 2016-ban “Mérgezett örökségünk” című kiadványa részletesen beszámol, a talajvízből visszaköszönő vörösiszap lúgosságáról vagy a szigetszentmiklósi határérték feletti mérgekről a talajvízben, ahol egyébként már volt kármentesítés – csak nem túl sikeres. A máig megoldatlan, egykori Óbudai Gázgyár (Willy Wonka csokigyárához hasonló épület, jobbra fent a festményen) esete az egyik legdurvább számomra, mert Budafokot is több évtizeden keresztül szennyezték – teljesen tudatlanul – az onnan származó masszával, hogy befedjék azokat a barlanglakásokat, ahová hajléktalanok költöztek. A Greenpeace szerint az Óbudai Gázgyár területéről a mai napig rákkeltő méreg csordogál a Dunába, és ugyan történt már kármentesítés, de amolyan tessék-lássék alapon, valamint 2022-re terveznek egy nagyobb volumenűt. Minden ilyen esetet olvasva elképedek, hogy ez hogy történhetett meg? És tényleg ennyire nem érdeke senkinek, hogy normális kármentesítés mellett, normális körülmények között éljünk? Még nagyon sokat kell tennünk azért, hogy ez jó legyen. (Az inspirációt Frida Kahlo 1932-es Önarckép a Mexikó és az USA közötti határon című műve adta.)
1,000,000,000 souls, akril vásznon, 70×50. A következő festménnyel az ausztrál tüzekre hívtam fel a figyelmet, hogy az ismerősöket összetoborzva támogatást küldjünk – akár minimális összeget is – a tűzoltók és helyiek megsegítésére. És mindez most mennyire távolinak tűnik. Matt Abott fotói nyomán.
In His Majesty’s hand, akril vásznon 24×30. Azoknál a helyzeteknél, amelyeket szürreálisnak érzek, általában szürreális alapot is választok. Az itt látható festmény alapját két szürrelista festőnő művészete ihlette, Leonora Carrington és Remedios Varo. A bezártság, a lehangoló hírek és a világméretű járványokról szóló műsorok miatt rémálmaim voltak egy Bosch-szerű világról, ahol istenek és földöntúli lények kínoztak és döntöttek az emberi életekről. Miközben a hétköznapokban próbálunk minél pozitívabban alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez, tudalatt létezik egy ismeretlen sötét világ, ami félelemből és hiedelmekből épül fel. Ezt a világot szerettem volna lefesteni, hogy ezzel el is engedjem.
Borítókép: Holman Zsófia
Az oldalon található fotók a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. Ezek engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása vagy megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet.
